Faraklata

Frissítve

Faraklata

Frissítve

Faraklata Kefalónia sziget

Az Argostolitól, Kefalónia sziget fővárosától mindössze öt kilométerre fekvő Faraklata (Φαρακλάτα) település a hegyek között, 250 méteres tengerszint feletti magasságban található.

A zöldellő növényekkel és erdőségekkel körbevett Faraklata falucska állandó lakosainak száma 400 körülire tehető, a lakók főként mezőgazdaságból tartják el magukat.

Faraklata

Faraklata legismertebb látnivalói közé két látványos temploma tartozik, melyek közül egyiknek 20 méter magasra nyúlik fel a sárgára mázolt harangtornya. Mindkét torony tekintélyt parancsoló magasságukkal messze a környék házai fölé emelkedik.

Faraklata látnivalói

A nagyobb harangtorony mellett fekvő Szt. Demetrius templom ismert ünnepségsorozatát március 25-én tartják, amikor Faraklata környékének apraja-nagyja felvonul az utcákon.

Faraklata

A kis kefalóniai falucskának egy időben két múzeuma is volt: az egyikben, az aprócska villamossági múzeumban a sziget áramhálózatáról és annak kiépítéséről találkozhatott érdekességekkel a látogató, a másik egyfajta néprajzi múzeumként a 18-19. század mindennapi életét elevenítette fel. Faraklatában még egy kis hotel is működik (Museum Hotel George Molfetas), amelyik egy régi polgári házból lett kialakítva, annak régi berendezésével.

Faraklata

Az erre járó szemfüles nézelődők észrevehetik még a magasabban fekvő dombokon Faraklata egyik jellegzetességét, az ófalu maradványát: számos régi ház romja látható itt, hasonlóan Valsamatához, vagy épp Skala ófalujához. Az ófalu pusztulása részben az 1953-as kefalóniai földrengésnek, részben a település elmúlt évtizedekben történő lassú elnéptelenedésének köszönhető.

Kefalónia földrengés házak 1953 Faraklata

Ismert és szép kefalóniai látnivaló Faraklata közelében az innen már csak alig néhány kilométerre lévő Panagia Lamia Dilinata falu mellett, amely a sziget egyik legszebb kistemploma, és ahonnan a panorámakilátás is kiváló.

Elhelyezkedés

  • Argostoli (Lassi): 10 km
  • Skala: 41 km
  • Fiskardo: 42 km
  • Lixouri: 35 km
  • Lourdas: 21 km
  • Sami: 23 km

Oszd meg másokkal is!

Kefalonia szakértő profi utazó író
Írta: V.Z.
Kefallinia Admin

2011 óta járjuk a szigetet, és fedezzük fel minden szegletét. Elsődleges célunk, hogy mindenki megismerhesse Kefalonia szigetének legjobb helyeit, rejtett gyöngyszemeit, a kihagyhatatlan látnivalókat és strandokat, amelyeket mi magunk is annyira kedvelünk!

Ez is érdekelhet

További információk, leírások és tudnivalók, amik érdekesek lehetnek számodra kefaloniai utazáskor

  • Agia Fanantes kolostor

    Agia Fanantes kolostor Sami látnivalók Kefalonia szigetén

    Kefalonia látnivalók

    Samit városát és környékét Kefalónia szigetén sokan a híres Antisamos beach, illetve a Corelli Kapitány Mandolinja film miatt keresik fel legtöbben, de azt kevesen tudják,...

  • Kefalónia legszebb strandjai

    Kefalónia Görögország

    Kefalónia strandjai

    Az egyik legszebb görög sziget látványához nagyban hozzájárulnak Kefalonia legszebb strandjai, azok a tengerpartok, amik nap mint nap lenyűgözik a látogatóikat a nyaralás során. Kefalónia szigetét...

  • Assos erődje

    Kefalonia Assos erődje

    Kefalonia látnivalók

    A bájos Assos falucskával szemközt emelkedő félsziget Görögország egyik napjainkig fennmaradt erődítményét rejti. A kefalóniai Assos erődje ma a Jón-szigeteken a legnagyobb alapterületű velencei erődítmény,...

Kefalonia szállások itt!