Kipouria kolostorKipouria kolostor

Koordináták: 38.202526,20.34818


A Paliki-félsziget, és egyben Kefalónia egyik legszebb kolostora.
 

A Kipouria kolostort bő két évszázaddal ezelőtt, 1750-ben alapították. Nevét egésze évben zöldellő környezetéről, és a kolostor épületeit körülvevő kertekről kapta: a 'Kipos' szó görögül kertet jelent.

Alapítása óta többször is újjáépítették, mivel hol eltévedt lövedék, hol egy földrengés rombolta le. 1915-ben, az első világháborúban merő véletlenségből bombát dobtak le rá, mivel a ködös időben a közelben járőrőző francia hadsereg katonái összetévesztették egy ellenséges hajóval. Az utólagos vizsgálatok szerint a part közvetlen közelségében álló kolostor az onnan gomolygó füst miatt tűnhetett hajónak. Az 1953-as földrengés még nagyobb kárt tett benne, és a felújításokra egészen a 60'-as évekig kellett várni. Akkor az itt élő szerzetesek a helyi polgárok segítségével újraemelték a falakat, jelentősen megerősítve azokat. A Kipouria kolostorban ma már csak egyetlen szerzetes él, aki fogadja a látogatókat, rendben tartja a környezetet, szervezi a helyi vallási ünnepélyeket.

 

Kipouria

A Kipouria kolostor közelről... 

 

Kipouria

...és távolról.
Büszkén áll a tengerből kiálló sziklamagaslatok egyikén

A kolostor közvetlenül a tengerparti sziklákra épült: hatásos kilátást biztosít a tengerre, és Kefalónia nyugati partszakaszára. Sokan a naplemente megkapó látványáért zarándokolnak el ide, hiszen a nap a látóhatár végén, látszólag a tenger alá bukik le! Kipouria alig néhány kilométeres távolságra fekszik Kefalónia egyik leglátványosabb tengerpartjától, a Platia Ammostól, így akár össze is kötheted a strand és a kolostor meglátogatását.

 

Kipouria

A kolostor környéke nem csupán nappal, de estefelé is a béke szigete

 

Aeroview



A belépéshez vállat takaró kendő, vagy könnyű pulóver legyen nálad, illetve a vallás szabályai szerint a válladon kívül a térded sem maradhat fedetlen. A Kipouria kolostor Lixouritól sincs messze: ha arról közelíted meg, akkor kb. 15 kilométeres, aszfaltozott út vezet a városból idáig.




JavaScript must be enabled in order for you to use Google Maps.
However, it seems JavaScript is either disabled or not supported by your browser.
To view Google Maps, enable JavaScript by changing your browser options, and then try again.

 

 

 

Kipouria galéria

 

 

 

Utazási ajánlatok a Personal Tours utazási irodától Kefalóniára
Personal Tours ajánlatok Kefalóniára

Ha szeretnél kényelmesen, szervezett keretek között, több mint negyed évszázados múltra visszatekintő utazási irodával utazni, bátran ajánljuk a Personal Tours utazási iroda Kefalóniára szóló ajánlatait.

Tovább...

Szállások Kefalónián egyéni utazóknak 2017
Kefalonia apartmanok, studiók egyénileg

Egyénileg tervezed a nyaralásod Kefalóniára? Több száz apartman és studio közül válogathatsz, melyeket települések szerint szedtünk sorba.

Tovább...

Utasbiztosítási kedvezménykupon 2017
Utasbiztosítási kupon kedvezmény 2017

Hasonlítsd össze a biztosítási kalkulátorral az utasbiztosításokat, válaszd ki a számodra legmegfelelőbbet, és kösd meg olcsóbban a kefallinia.hu kedvezményre jogosító kuponjával!

Tovább...

 

Kefalónia facebook

Csatlakozz Magyarország Kefalónia rajongó közösségéhez.

Facebook: Kefalonia - Kefallinia

Képek, videók, feltöltések, megosztások Kefalóniáról.

Tetszeni fog!

Kefalónia forum

 

Utazásban Partnerünk

Personal Tours
A kefalóniai nyaralások szervezője.

Fotózásban Partnerünk

Fotózásban Partnerünk az Olympus

Nyaralásod megismételhetlen pillanatainak megörökítője.

Kefalóniai apartmanok, studiók

Utasbiztosítási kedvezmény

A Kefallinia.hu utazásbiztosításodra 10% kedvezményt ad! A legismertebb magyarországi biztosítók utasbiztosítási kínálatából választhatsz, melyek közül bármelyik, általad kiválasztott, tetszőleges számú biztosításra jár a kedvezmény.

 

 Lefkada

Parga látnivalói és strandjai

Kréta nyaralás, utazás, látnivalók, strandok 

Karpathos látnivalók

Ciprus

Szeretsz utazni? Olvasnál még szép helyekről, hangulatos városokról, lenyűgöző látnivalókról?

Társoldalaikon is érdekes tartalom vár!

 

 

Kefalónia beszámolók

Honlapunk a legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében sütiket (cookie) használ. Az oldal látogatásával hozzájárulsz a sütik használatához.