Szt. Theodor világítótorony

Fanari
Kefalónia digitális útikönyv

Szt. Theodor világítótorony

Bájos világítótorony Lassi szomszédságában.
  • Koordináták: 38.191376,20.468892
  • Megközelíthetőség: aszfaltút
  • Közeli települések: Argostoli, Lassi

A torony a sziget fővárosát és Lassit összekötő északi mellékút mentén található, egy aprócska félszigeten emelkedik: elődjét még az 1800-as években építették.

A világítótorony eredeti ötlete a sziget angol kormányzójától származott, aki az 1820-as években határozta el, hogy a környékbeli hajóközlekedés megkönnyítésére egy irányjelző építményt emeltet. A torony néhány éven belül el is készült, 1828-ban került átadásra. Mivel valóban jelentősen könnyebbé tette a hajók, csónakok navigálását még viharos éjszakákon is, így a sziget halászai rendkívül hálásak voltak a megépítéséért.

Szt. Theodor világítótorony, Kefalonia
Szent Theodor világítótorony, avagy másik nevén Fanari
Az épület egészen 1953-ig szinte változatlan formában állt, ám a nagy földrengés szinte teljesen elpusztította. Az új világítótorony tervezését az eredeti helyen szinte azonnal elkezdték, azonban a munkálatok csak 7 évvel később fejeződtek be. A tornyot igyekeztek hasonló külsejűre megépíteni, mint az első volt - korabeli fotók is segítettek a teljes helyreállításban.
Fanari, Kefalonia
A világítótorony otthonául szolgáló sziklazátonyhoz gyalogút vezet

A Fanarinak is hívott torony magassága 8 és fél méter, a kör alakú épületet számos oszlop veszi körül. A naplemente látványáért kora este többen is elsétálnak vagy kiautóznak ide, ugyanis a világítótoronnyal a háttérben megkapó fényképeket lehet készíteni.

Fanari, Kefalonia

A kör alakú épületet jó néhány oszlop veszi körül

Fanari avagy világítótorony, Lassi és Argostoli között
Megközelíteni nagyon egyszerű: Lassitól 3 kilométerre északra, az út mentén közvetlenül találod

Nyaralási ajánlatok

Kefalónia nyaralás, utazás

Utazz kényelmesen, szervezett keretek között Kefalóniára Partnerünkkel, a Personal Tours utazási irodával!

Válassz a több mint negyed évszázados utazásszervezői múltra visszatekintő, megbízható és tapasztalt Partnerünk kefalóniai nyaralási ajánlatai közül, melyek folyamatosan a legjobb ár / értéket biztosítják a szigetre utazóknak.

Szállások egyéni utazóknak

Szállások Kefalónián, apartmanok és studiók

Egyénileg utazol Kefalóniára? Több száz apartman és studió közül választhatsz!

Hogy megkönnyíthessük a döntésed, Kefalónia legnépszerűbb települései szerint rendeztük sorba a szállásajánlatokat, melyek között az egyszerűbb studiók, a tágas apartmanok, és a minden igényt kielégítő szállodák és luxusvillák is megtalálhatóak.