LixouriLixouri

Koordináták: 38.201632,20.43755


Kefalónia második legnagyobb települése méretben közvetlenül a főváros után következik.

A sziget nyugati oldalán, Paliki-félszigeten elterülő város méretes kikötővel, valamint modern infrastruktúrával rendelkezik. A kb. háromezer fős település lakosai a turizmus mellett még manapság is főként a helyi mezőgazdaságból élnek. 

Lixouri egy ezer éves település romjaira, Pali város maradványaira épült. A négy ősi kefalóniai város közé tartozó Pali, melyről a félsziget a nevét kapta, az 1500-as évek végére néptelenedett el teljesen. Az írásos emlékek szerint ekkor kezdték el használni a Lixouri nevet is a város környékére, ami néhány száz évvel később ismét benépesült. Az ekkor már Lixouri néven hívott település hamar virágozni kezdett a környék szorgos gazdáinak és termelőinek köszönhetően, akkoriban olyan híres látogatók is érkeztek a városba, mint Richard Strauss. A virágzásnak egy időre az 1953-as földrengés vetett véget, mely az épületek nagy részét lerombolta. A teljes helyreállítás egy évtizedet vett igénybe, csak a 60-as évekre nyerte vissza Lixouri a régi fényét.

 

Lixouri kikötő

Lixouri kikötője

A turizmus a 80-as, 90-es évektől honosodott meg, amikortól számos apartmanházat emeltek a környéken. A környék jellegzetes strandjai, pl. a Xi beach vagy Petani közelsége egyre növekvő számú nyaralót vonzottak Lixouriba, akik itt szálltak meg. Nyaranta különféle fesztiválokat is rendeznek, amik még tovább növelik a város vonzerejét. Bár Lixourinak nem sok jellegzetessége van, mégis sokan átjönnek a fővárosból is, hogy itt töltsék a hétvégét.

A település teljesen felkészült a megnövekedett idegenforgalomra: Lixouriban számos bár, étterem, szupermarket vár, amik elmaradhatatlan részei az utcaképnek. 

A város központi részén elterülő kikötőt rendszeres hajó és kompjáratok kötik össze Argostolival, sokan így nem is szárazföldön érkeznek Lixouriba, hanem a tengeren át.

 

Lixouri

Lixouri part menti utcái

 

Aeroview

 

 

 

 

Lixouri galéria

 

 

 

Kefalónia forum

Kefalóniai apartmanok, studiók

Utasbiztosítási kedvezmény

A Kefallinia.hu utazásbiztosításodra 10% kedvezményt ad! A legismertebb magyarországi biztosítók utasbiztosítási kínálatából választhatsz, melyek közül bármelyik, általad kiválasztott, tetszőleges számú biztosításra jár a kedvezmény.

 

 Lefkada

Parga látnivalói és strandjai

Kréta nyaralás, utazás, látnivalók, strandok 

Karpathos látnivalók

Ciprus

Szeretsz utazni? Olvasnál még szép helyekről, hangulatos városokról, lenyűgöző látnivalókról?

Társoldalaikon is érdekes tartalom vár!

 

 

Kefalónia beszámolók

Szerelmem, Kefalónia - Kefalónián játszódó romantikus regény Emri Nórától!